1 ... 10 11 12 13 14 15 16 17 18

III.3. Irodalom - A progresszív rock

səhifə14/18
tarix26.04.2018
ölçüsü477.77 Kb.

III.3. Irodalom


A progresszív rockzene két formában érintkezik az irodalommal. Egyrészt egyes zenekarok már meglévő irodalmi alkotások (regények, versek vagy akár életművek) ihletésére készítenek concept-albumokat, vagy pedig maguk az eredeti dalszövegek látnak a későbbiekben nap­világot önálló kötetben, mint a rockköltészet maradandó értékű alkotásai. Akár megjelennek kötetben akár nem, egy biztos: a progresszív rock művelői általában ugyanakkorra gondot fordítottak darabjaik szövegvilágára, mint a zenére vagy éppen a lemezborítóra.

A szép, tartalmas rock-versekért azonban nem szükséges feltétlenül a progresszív rock elő­adói­hoz fordulnunk. Már a hatvanas években megjelent az igény a korábbi bugyuta sláger­szövegek helyett komolyabb dalszövegek írására. Míg az ötvenes évek előadói (Elvis, Roy Orbison, stb.) dalainak központi témái a szerelem, az idő (múlása), a tánc és a lázadás volt, és a Beatles sem merészkedett költői magasságba dalszövegeit illetően, addig a tengerentúlon megjelentek olyan előadók is, akik komolyan vették a költészetet, és azt, hogy nem mindegy, milyen szavakkal és tartalommal szólnak közönségükhöz.

A teljesség igénye nélkül említjük meg Bob Dylan, Joni Mitchell, Neil Young, Leonard Cohen, Van Morrison, Roy Harper, Paul Simon vagy Joan Baez nevét. Ők vagy a folk-rock területéről érkeztek, vagy korábbi híres zenekarokat hagytak ott, hogy a maguk „egyszál­gitáros”, csendes módján szóljanak a rájuk figyelőkhöz. Ők még nem készültek a világ megváltására - olvashatjuk a Rock története első kötetében -, de a dal számukra még vallomás volt. Üzenetet hordozott, még ha a szerző nem is egy korosztály, hanem csak a maga nevében beszélt. Nem kollektív gondokat, nemzedéki problémákat fogalmazott meg, hanem egyéni érzéseket, benyomásokat, önéletrajzi vonatkozású élményeket. (...) Híven fejezték ki a kora het­venes évek hangulatának apolitikusságát, énközpontúságát, daluk őszintén, közvetlen hangon szólt.80

Ha a magyar vonatkozásokat nézzük, a hatvanas évek beat-előadói hasonló metamorfózison mentek keresztül. A Metró és az Illés zenekarok alkonyával mindkét zenekar szövegírója komolyabb témák felé fordult. Sztevanovity Dusán elmúlt harminc évben írt remekbe szabott versei 2007-ben láttak napvilágot önálló kötetben, az olvasó már akkor is elszédül, ha csak belelapoz a könyvbe, látván a minőséget és a sokszínűséget, de Bródy János életműve is külön elemzés tárgya, nem beszélve Cseh Tamás vagy akár Földes László (Hobo) verseiről. Ennek kapcsán felmerül a régi kérdés: ha Petőfi vagy Faludy verseit Hobo szavalja el például Ka­pol­cson egy szabadtéri blues-koncerten, akkor ez az előadás a tömegkultúra vagy a magaskultúra része?

A hazai progresszív rock zenekarok természetesen mindig vették a fáradtságot, hogy minőségi szövegeket írjanak, elég, ha az East, a Kérdőjel vagy az After Crying együttes verseire gondolunk. Utóbbi zenekar De profundis című számából valók az alábbi gyönyörű sorok: Voltál forrás, tiszta víz
Voltál számban édes íz
Szomjúságod mégsem éltem át
Voltál tisztás, szőke rét
Erdő mélyén szűz sötét
Nem hallom már lombok sóhaját
Gyűrött párnám titkon gondol rád
Minden kérges arcú, szótlan fáradtság81

A progresszív zenekarok a protest-dalnokokkal szemben (pl. Bob Dylan) nem kívántak szószólók lenni, és az sem igazán foglalkoztatta őket, hogy dalaik szövege könnyedén érthető, megjegyezhető legyen. Egyes szerzők versei egyenesen érthetetlenek, a zenétől elválasztva nem is értelmezhetők. Szinte mindegyik nagy nevű progresszív rock együttes rendelkezett egy jellegzetes stílusú szövegíróval, aki rendszerint az énekes volt, de nem mindig. A kanadai Rush együttesnek például a dobosa, Neil Peart írja mély értelmű szövegeit. Egy homo­szexuális fiatalról szól például az alábbi szöveg:

De senki hőse ő
Süllyedő gyermek-védelmező
Hasztalankór-gyógyító
Hős, repülőroncsot landoló
Örök titokfejtő
Hős, nem sármos sztár
Ki hősszerepre vár
Hős, nem elbűvölő lány
Kinek lelkét árulják
De kinek kell egy ilyen?
Senki hőse, ki veszi meg?82

A King Crimson, az ELP és mások mellett az olasz Premiata Forneria Marconi együttes szö­ve­geit Peter Sinfield írta. Sinfieldnek nem csak versei, hanem személyisége is rejtélyes volt, arca nem szerepelt lemezborítón, sokan a létezését is kétségbe vonták, míg mások azt hitték, hogy azonos Greg Lake-kel, az ELP énekesével, merthogy ő adta elő legtöbb dalszövegét. Mára már persze egyértelmű, hogy a költő valóban létezik, sőt honlapján olvasható is elvont szerzeményeinek többsége83. Az ELP Brain salad surgery című lemezén (1973) található például az alábbi dal:

Magányos ember kőben termett
Megbélyegzi az idő porát
Kezében ég lelkének lángja
Kötelet köt egy fára és felköti a mindenséget
Míg a kacagó szél fagyot nem hoz84

Nem kisebb jelentőségű a Yes szövegírója-énekese, Jon Anderson, mint ahogyan azt korábban említettük. Vessünk csak egy pillantást a jellegzetesen andersoni világra:

Bús atya mart bele az idő színes ajtajába
Beteg mester maradt az emlékezet ritmusába
Nem lesz kóbor ellenség kit igazolhatsz
Közéleti véget emlékeket halsz
Robbanj amint haldokló ízek hatolnak beléd85

Szövegei soha nem tudtak a napi slágerek szintjén popularizálódni, ami nem is csoda, ellen­tétben például a Pink Floyd szövegeinek zömét szerző Roger Waters egy-egy sorával. Noha Waters a Floyd korai álomittas szövegei után társadalom-ostorozó üzemmódba váltott, és hangzatosan bírálni kezdte a politika és a média világát, szerzeményeit nem feltétlenül követte megbecsülés. Ürmös Attila, a magyar Pink Floyd könyv írója így vélekedik: A napi politika megéneklése sajnos megmarad a tárcairodalom szintjén, a sorokat nagy kínnal törve rímekbe: Brezsnyev Afganisztánba bejutott / majd elkezdte falni Bejrútot... (...) Waters jókora adag pátosszal gyúrja össze a lapokból szerzett információkat, dédelgeti a nagybetűs igazságokat. A The Wall kimért, higgadt értékítéletei így sokszor triviális indulatgombóccá ragadnak össze.86

Persze mindettől függetlenül még megrendítőek az alábbi sorok, amelyek a The Wall film azon dalai közül valók, amelyeket nem tartalmaz az eredeti dupla nagylemez: Jó öreg György király
Oklevelet küldött
Mikor megtudta, hogy apa meghalt.
Emlékszem jól, papírtekercs volt,
Aranyozott.
Egyszer rábukkantam,
Mikor egy fotókkal teli fiókban kutattam.
És még ma is könny fut a szemembe a gondolatra,
Hogy Őfelsége odastemplizte a szignóját...87

Más előadók ritkábban merészkedtek le a felhők közül, témaválasztásukban inkább a legen­dák, mítoszok világát, vagy a történelem rég elveszett pillanatait igyekeztek megragadni. Olyan német együttesek, mint a Triumvirat vagy az Eloy lemezeinek címei nem hagynak kétséget afelől, hogy miről szólnak ezen concept alkotások: Ocean, Spartacus, Pompeii. A progresszív rock körökben sokszor méltatlanul nem jegyzett Led Zeppelin szövegírója, Robert Plant is korán felfedezte a fantázia világát:

Ahogy mélyebbre visz utunk
Árnyékunk legyőzi lelkünk
Valahol ott jár a hölgy
Akit mindnyájan ismerünk
Ragyogja a fényt
És megmutatja végre
Hogyan válik majd arannyá minden
És nagyon kell figyelned
Mert a megértés jön majd el
Egy lesz minden és minden abban:
Kősziklaként mozdulatlan88

Rick Wakeman is egyértelműen megjelölte témáit: Journey to the center of the Earth (Utazás a Föld középpontja felé), King Arthur (Arthur király), míg az ELP nem egy teljes albumot, „csupán” húsz percet szánt például Pirates (Kalózok) című történetére89, amelynek szövege kisebb novellának is beillik. Ugyanez az együttes egy másik alkalommal, Love beach című albumán (1979) tragikus történetet mesélt el egy katonáról, aki elesett a háborúban. A cselekmény elbeszéléséhez a levélformát választották, a szerelmes fiatalember így osztja meg kedvesével tapasztalatait.

Menet közben írok, irány a nyugat
Ez maga a pokol, de tesszük a dolgunkat
Azt mondják két hetet kapunk júliusban
Úgyhogy biztos lehetsz a nászutunkban90

Az angol Alan Parsons Project együttes első albumától kezdve ragaszkodott ahhoz, hogy concept-témákat öleljenek fel. Így jelent meg a Tales of mistery and imagination című munka, mely Edgar Allan Poe A holló-jának ihletésére, a Pyramid című lemez az ősi Egyiptom mítoszaival, az I robot című alkotás Isaac Asimov azonos című könyve vagy a Gaudi címet viselő lemez a híres spanyol építész munkásságának tiszteletére. Mike Oldfield Arthur C. Clarke sci-fi írótól kapott inspirációt The songs of distant Earth (A távoli Föld hangjai) című lemezének elkészítésére, és a sort még a végtelenségig folytathatnánk.

Voltak olyan szerzők, akik tréfát csináltak az irodalomból, és ehhez aktuális lemezük meg­jelenését vették apropóul. Ian Andersonnak, az angol Jethro Tull zenekar énekes-szöveg­írójának amellett, hogy nagyszerű verseket írt a természetről, vallásról, nagyvárosi életről, és sok más témáról, arra is volt gondja (és ez nem jellemző a progresszív rock előadóira), hogy humort csempésszen mondanivalójába.

A híres átverés az 1972-ben megjelent Thick as a brick című nagylemezhez kapcsolódik. A borító egy folyóirat címoldala volt, amely hírt adott egy nevezetes irodalmi eseményről: a nyolcéves Gerald Bostock megnyert egy komoly költőversenyt, és ezáltal elnyerte „a költészet legfiatalabb zsenije” címet. A díjátadás botrányba fulladt, ugyanis az ifjú poéta a mű fel­olvasása közben káromkodni kezdett, aminek hatására elvették tőle a díjat, és egy kislányt jutalmaztak vele. Magát a verset hosszan elemezték különböző irodalomtudorok, de a szerző is tett lépéseket annak érdekében, hogy a köztudatban maradjon, neve például egy apasági per kapcsán is felmerült, amit egy 14 éves lány kezdeményezett. Ennyi a történet, most pedig pár sor a hosszú költeményből:

Suttogva szólok süketen kiáltok
Érzést tán adok észt nem adhatok
Spermád elfolyik szerelmed halott
S vágtatsz a mezőn szélsebesen
És tobzódsz állati ösztönökben
És a sok bölcs felfogni képtelen
Hogy egy tégla mily buta91

És hogy mi ebben a tréfa? Hát az, hogy az egész történet csak kitaláció. Maga Ian Anderson írta a teljes szöveget, a mese a kiskorú költőzseniről is az ő fejében született meg. Az átverés csak a nyolcvanas években lepleződött le, de Anderson máshol is megcsillogtatta humorérzé­két. Az 1973-ban piacra dobott A passion play című concept album komoly szövegét és bo­nyo­lult zenéjét jótékonyan oldja a lemez kellős közepén megszólaló történet Mese a nyúlról, aki elvesztette a szemüvegét címmel. Fricska volt ez a kritikusoknak, akik nagy mű­gonddal vették kézbe a lemezt, de a hallgatóknak is, akik odavoltak a „komoly” progresszív rock lemezekért. Anderson nem szerette egyébként sem a „progresszív rock” sem a „concept-album” kifejezést, egyszerűen csak dalokat írt olyan témákról, amik érdekelték, más kérdés, hogy ezen alkotások a rockköltészet és a progresszív rock mérföldköveivé váltak.

A dalszövegekben ismét tetten érhetjük a hidat, amely a progresszív rock hallgatóit össze­köt­heti a magas kultúrával. Sok nem angol anyanyelvű zenehallgató kezdett azért angol nyelvet tanulni, hogy megérthesse kedvenc előadói dalait (ez a rockzene egészére is elmondható), vagy azért kapott könyvet a kezébe, hogy megérthesse a zenemű hátterét. Egyes előadók (pl. Yes) esetében a mondanivaló megértéséhez kimondottan szükséges némi filozófiai, vallás­isme­reti háttér.



Dostları ilə paylaş:

©2018 Учебные документы
Рады что Вы стали частью нашего образовательного сообщества.
?


iii-bob--qutadgu-bilig.html

iii-bob--yuklamalar.html

iii-bob-boyicha-xulosa---2.html

iii-bob-talabalarga.html

iii-bolim--tarbiya.html